Világörökségi helyszínek: Padova botanikus kert

Botanikus kert

Padova

2024. július 18.

2024 júliusában jártam Padovában, akkor néztem meg a világ legrégebbi botanikus kertjét, amely a mai napig az eredeti helyszínen található. 1997 óta a világörökség része.

A kertet Francesco Bonafede botanikus professzor alapította 1545. június 29-én Andrea Moroni tervei alapján. A mai napig sikerült megőriznie eredeti szerkezetét. Alaprajza egy négy négyzetet magába foglaló kör, körülötte koncentrikus ösvényekkel és a közepén egy, a Földet jelképező kerek tisztással, amit az óceánt megjelenítő vizesárok vesz körbe. A kertet magas fallal vették körül, hogy távol tartsák a tolvajokat. A falakat 1704-ben négy látványos bejárattal tagolták. Az évszázadok során öntözőrendszerrel, szivattyúállomással, szökőkutakkal, angolparkkal, egy kilátódombbal és melegházakkal bővítették.

A kertben jelenleg kb. 6000 növényfaj egyedei élnek, némelyik több száz éves. A legrégebbi egy 1585-ben elültetett pálmafa, amelyet 1786-ban Goethe is meglátogatott, meg is említette az Utazások Itáliában című művében. (A pálmát azóta Goethe pálmájaként emlegetik és egy nyolcszögletű üvegházat építettek köré.) A kert mindig is ritka fajok gyűjtőhelye volt, egyes növényfajok innen terjedtek el Európában. Ez volt az első kert, ahol a 16. században elültették a Dél-Amerikából hozott burgonyát. Az egyetemi városrészben található kert kutatólétesítményként is működik, könyvtára ötvenezer kötetből áll, herbáriuma Olaszország második legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye. A padovai botanikus kert volt a példaképe többek között a pozsonyinak is, amelyet a 17. században Lippay György érsek a nyári érseki palota kertjének átalakításával hozott létre. 2014-ben az élővilág sokszínűségének és az éghajlatváltozásnak szentelt résszel bővült a kert. Ekkor 1300 ritka növénnyel gazdagodott, amelyek azt mutatják, hogyan alakulnak át a világ különböző részein élő fajok a szüntelen klímaváltozás hatására.

Kimondottan jólesett a déli hőségben az árnyas parkban, a fák alatt sétálgatni, hallgatni a szökőkutakban a víz csobogását. A pénztárban egyébként kiderült, hogy a pedagógus igazolványomra kedvezményt kaptam volna, de sajnos nem volt nálam. (Mivel strandra készültem, semmilyen igazolványt nem hoztam magammal, nehogy ellopják.) A fogadóépületben egyébként volt egy víz-automata, ahol újra lehetett tölteni a kulacsokat, üvegeket. Kaptam térképet, ez alapján jártam be a területet, természetesen leginkább a történelmi kertre voltam kíváncsi, ami még ma is a régi alaprajz szerint néz ki. (Eszembe jutott a Titkos kert című regény gyerekkoromból, azt a kertet képzeltem mindig ilyennek.) A legjobban természetesen Goethe fája érdekelt, nem is maga a fa, hanem a története. Kiderült, hogy nemcsak Goethe, hanem már az édesapja is járt Olaszországban 1740-ben, mit több olaszul (!) írta meg az élményeit Viaggio in Italia címmel.