Rjukan és Notodden ipari műemlékei
2026. július 23.
2026 nyarán jártam Norvégiában, akkor látogattam meg Notodden városát.
Rjukan és Notodden ipari műemlékei 2015 óta szerepelnek a világörökégi listán.
Az ipari műemlékek a vízenergia létrehozását lehetővé tevő hegyek között helyezkednek el az ország délnyugati részén. Az épületkomplexumot a Norsk-Hydro Company alapította műtrágyagyártás céljára, hogy kielégítsék a 20. század elején a nyugati világban robbanásszerűen megnövekedő igényt az agrártermékk és így a mezőgazdasági termelést segítő anyagok iránt. A helyszín az ipari termelés 20. század elején bekövetkező globalizálódásának egyik példája volt, ahol építése során hasznosították a vízenergia termeléséhez szükséges amerikai és európai kutatási és tudományos eredményeket. Rjukan és Notodden városokban az ipari létesítményeket, az itt dolgozók lakhelyeit és közösségi épületeit vasút és vízi útvonal kötötte össze a kikötőkkel, ahol az elkészült terméket hajókra rakták. A fejlett szállítási és előállítási technikák lehetővé tették, hogy az itt előállított termékmennyiség világszinten is jelentős legyen. A helyszín részei a gátak, az alagutak, a villamos vezetékek, a csőhálózat, a gyárépületek, ezek melléképületei, a munkások lakónegyedei és az ezeket összekötő vasútvonalak. Az épületkomplexumok jó állapotban maradtak fenn és megmaradásukat nem fenyegeti veszély.
Először a gyár néhány épületét néztem meg a buszállomás közelében. A terület neve Hydroparken és ma is működő üzemek, irodák található itt.
Miután körbefényképeztem a gyárépületeket, lementem a tópartra, üldögéltem egy kicsit egy padon, hallgattam a hullámverést, aztán folytattam a sétát.
Az aluljáró túloldalán egy szép parkot találtam, innen indult észak felé a Storgata. Jobbra fordultam, a Birkeland gate irányába. Ez felvezetett arra a dombra, amit már az út túloldaláról láttam. Itt állnak azok a színes, majdnem egyforma családi házak, amelyeket a gyár dolgozóinak építettek. A Grønnbyen nevű lakótelepet, amely szintén része a világörökségi helyszínnek, 25 ikerház és három családi ház alkotja, amelyek akkoriban magas minőségűnek számítottak, pl. mindegyikben volt benti WC. Tulajdonképpen ez számít az első norvég lakótelepnek.
A házak mögött, a hegy tetején egy hófehér ház homlokzata látszott a fák lombja között. Mivel egykor ez volt a gyár vezérigazgatójának háza, szerettem volna megnézni, de végig be volt kerítve. Végül egy helyen találtam egy nyitott részt a kerítésen, de úgy tűnt, nem ez a hivatalos bejárat. Már majdnem lemondtam róla, de aztán összeszedtem a bátorságomat és elindultam felfelé a fák között a ház irányába. Gondoltam, csinálok néhány fényképet az 1906-ban épült, szép arányú, klasszicista stílusú, hófehér épületről, aztán gyorsan eltűnök. Az úgynevezett Admini volt az egyik első épület, amit a Hydro épített Notoddenben. Villamoen déli csúcsán található, kilátással a gyárakra és a Heddalsvannet-re, a ház Sam Eyde vezérigazgató számára egyszerre szolgált lakóhelyként és irodaként. Az Admini lenyűgöző a fenséges szecessziós és neoklasszikus építészetével, belső faragványait Jon Borgarson készítette, aki aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A környező területen gyönyörű park és teniszpályák találhatók, a Hydro vállalat minden gyűlését itt tartották 1960-ig. Ma az Adminit még mindig a Hydro használja reprezentációra és találkozókra.
Mivel senki sem szólt rám, kicsit nyugodtabban sétálgattam a házhoz tartozó parkban. Fiatalok teniszeztek a ház melletti teniszpályán, úgy tűnt, hogy a másik oldalról teljesen nyitva van a terület a város felé, így a maradék lelkiismeretfurdalásom is elmúlt. Elindultam a hegy másik oldalán lefelé, itt már modernebb, később épült családi házakat láttam. Mivel a térképen úgy láttam, nincs messze a város temploma, megkerestem. A vörös téglás, modern evangélikus templomot 1938-ban szentelték fel, előtte szép park található.
A templom melletti utcában kezdődött a másik notoddeni lakótelep házai. A Villamoen nevű lakótelepet 1908 és 1918 között építették a gyárban dolgozó mérnököknek és egyéb, magasabb rangú alkalmazottnak. A telep 17 teljesen különböző családi házból áll, amelyek különböző építészeti stílust képviselnek: szecesszió, neobarokk és klasszicizmus. A házak közötti utcákat fasorok szegélyezik. Az 1960-as években néhány új ház is épült a telepen, néhány kerti tárolóépületet pedig garázzsá alakítottak át. Az egyik utcában egy modern templomépületet is láttam, ez a Pinsekirken Betania nevű pünkösdista templom.
Miután leértem a hegyről a városközpontba, elmentem egy vöröstéglás épületekből álló épületcsoport mellett, itt van a Városháza, a város színháza és egy szálloda is. Mivel még volt egy kis időm a buszig, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és az egyik mellékutcán elindultam lefelé, a Tinnelva folyó felé. Csináltam néhány fényképet, aztán az aluljárón keresztül visszasétáltam a buszállomásra.
Források:











































































































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése